November 17

November 17. Egy őszi nap a sok-sok őszi nap közül. Semmi maszkos buli, szívecske osztogatás sőt, még csak nem is péntekre vagy hétvégére esik ebben az évben, így észre sem vesszük. Elsuhan mellettünk, mindennapossá válik, vált, mint egy ismeretlen szabadnap a szabadnapok tengerében. Elfeledtük! És azt is elfeledtük, amit ez a nap jelent!

De számomra ez a nap még mindig különleges. Immár 26 éve különleges. Világszerte sokan és sokáig keresték azt, ami számunkra november 17-e gyümölcse. Sokan harcoltak és meghaltak érte. Sokan még ma is csak álmodozhatnak róla, sokak számára csak egy távoli álom, amely sosem valósul meg.

És hogyan viszonyulunk mi 1989. november 17-e gyümölcséhez a mai mindennapokban? Már megszoktuk. Természetessé vált. Mindennapos, mint egy pohár víz, mint a levegő, mint az hogy mi épp itt és épp most vagyunk.

Sőt! Mi már a megszokás időszakán is túl vagyunk! Ma már szidjuk, sokszor már nem is kérünk belőle! Kegyetlen és mocskos szavakkal sározzuk az arcát, és még azt is elhitetjük magunkkal, hogy csakis Ő, Ő tehet a világ minden ocsmányságáról, aljasságáról! Telezabáltuk vele magunkat! Így van! És ezt az Ő iránti undort, kikiáltjuk a világnak, leírjuk az ismerősöknek, ismeretleneknek, ha tehetnénk, az űrbe is felkiáltanánk. De egyről mindig elfeledkezünk. Ezt a nyilvános szidást, lázítást, mocskolódást is csak azért tehetjük meg, mert november 17 elhozta nekünk Őt! A Szabadságot!

És ne essünk tévedésbe, Kedves Barátaim! Nem az-az őszi nap, és nem is e nap által hozott Szabadság tehet arról, hogy nem minden az elképzeléseink szerint alakult körülöttünk. Nem! Arról csak mi tehetünk. Én, te, ti, Ön, Önök. Negyedévszázad után sem tanultuk meg kézbe venni, kezelni és élni a Szabadság által nyújtott jogainkkal és lehetőségeinkkel. Negyedévszázad után sem vagyunk képesek felállni, kiállni valamiért, valakiért, semmiért!

De az is lehet, hogy november 17 túl nagy feladatot rótt ránk. Éretlenek, tudatlanok, önzők, gyengék, vakok vagyunk ahhoz, hogy ezzel a feladattal megbirkózzunk. A Szabadság nem holmi félredobható játékszer gyerekeknek! A Szabadság egy nagyon törékeny ékszer, amit sokan akarnak elvenni tőlünk! Csak tőlünk függ, vagyunk-e olyan erősek, érettek, rafináltak, hogy ezt ne hagyjuk! A Szabadságért harcolnunk kell minden nap, minden órában, minden pillanatban! Még akkor is, ha már egyszer megkaptuk!

Más országokhoz képest, más történelmi eseményekhez képest, mi a szabadságot eléggé olcsón, fillérekért kaptuk meg 26 évvel ezelőtt. Polgárháború, népirtás és más tömegkatasztrófa nélkül! És talán éppen ez az oka annak, hogy nem értékeljük kellőképpen, olcsónak és ócskának tartjuk! Úgy érezzük, hogy ha majd szükségünk lesz rá, ismét könnyen visszatér hozzánk! De most csak teher nekünk!

Ezért is zárom soraimat egy amerikai politikus szavaival, ami remélem sokakat gondolkodásra késztet: „A szabadság egy törékeny dolog, amelyet mindig csak egy nemzedék választ el a pusztulástól. Nem az örökségünk, harcolnunk kell érte, védeni kell minden egyes nemzedéknek. Mert csak egyszer jön el az emberhez. És azok, akik már egyszer elvesztették, többé nem ismerik meg újra!”