Az utolsó pillanatban dőlhet el, hogy letesztelnek-e bennünket ott, ahová készülünk

2020. október 30. - 13:35 | Régió

A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban várhatóan minden településen, a Komáromi járásban viszont nem minden faluban lesz mintavételi helyszín az országos tesztelés során. Az egészségügyi személyzet feltöltése viszont még folyamatban van, így akár a Dunaszerdahelyi vagy a Galántai járásban is előfordulhat még, hogy mégsem nyit meg egy-egy mintavételi hely ahhoz képest, amit meghirdettek.

Az utolsó pillanatban dőlhet el, hogy letesztelnek-e bennünket ott, ahová készülünk
Illusztráció (Fotó: TASR)
Kapcsolódó cikk:
Dunaszerdahelyen és Komáromban is kevés az egészségügyi dolgozó, a polgármesterek még reménykednek, hogy szombaton minden mintavételi posztot megnyithatnak

Michal Deraj, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója érdeklődésünkre közölte, hogy a járásban pillanatnyilag 124 mintavételi helyszínt regisztráltak és hagytak jóvá.

„Az egyes helyszíneket aszerint alakították ki, hogy az adott településen mennyien élnek, éppen ezért nem igazán ajánlott nagyobb számban vándorolni a települések között, hanem lehetőleg a lakhelyünkön leteszteltetni magunkat” – jegyezte meg ennek kapcsán.

Pénteken délután egy órakor viszont ezt kiegészítette azzal, hogy továbbra is hiányzik néhány helyről egészségügyi személyzet, ám ez ügyben óráról órára módosul a helyzet. Mint mondta, a csütörtöki táblázat szerint Nagyudvarnokban és Nagyabonyban még nem sikerült biztosítani egészségügyi személyzetet a mintavételi helyre és Dunaszerdahelyen is akad néhány ilyen helyszín, de az egészségügyi dolgozók regisztrálása még nem ért véget. Mindenesetre elmondta, hogy ahol nem lesz egészségügyi szakember, aki levehetné az orrgarattörletet, ott nem lesz mód leteszteltetni magunkat.

A hadsereg állít össze egy logisztikai táblázatót arról, hogy melyik helyszínen ki teljesít szolgálatot. Pénteken szállítják ki az egyes egészségügyi eszközöket, teszteket, tanúsítványokat. Michal Deraj szerint számolnak azzal, hogy fennakadások történhetnek, de igyekeznek operatív módon kezelni a helyzetet és beavatkozni ott, ahol szükséges.

Hasonló szellemben nyilatkozott Ján Duranský galántai járási elöljáró is.

„Várhatóan minden egyes faluban és városban lesz mintanvételi helyszín. Egyelőre azonban az egészségügyi dolgozókkal rosszabbul állunk, nem tudjuk, hogy megvan-e az összes”

– nyilatkozta érdeklődésünkre pénteken délelőtt. Elárulta, a terv szerint kialakítanak olyan mintavételi helyeket is, ahol az autban ülőket tesztelik majd le, ilyet terveznek Galántán a városi hivatal mögött, a kórháznál és a Galandiánál, valamint a diószegi fürdőnél is.

A járási hivatal ebben az egész folyamatban elmondása szerint a helyi önkormányzatok és a hadsereg között közvetít, összegzi az egyes helyszínekre biztosított személyzetet, az igényeket és az egész adminisztrációját.

Nem lesz minden egyes faluban mintavételi helyszín a Komáromi járásban – tudtuk meg Banai Tóth Páltól, aki a héten vette át a járási elöljáró posztját elődjétől. Virtet említette, melynek lakosait Patra várják, illetve információink szerint Szilason sem lesz, csak a szomszédos Lakszakállason.

„Az egészségügyi személyzettel van egy kis gond. Még nincs elég ember, folyamatosan töltik fel, időnként frissítik az adatbázist. Egy bizonyos százalék hiányzik, de minden egyes mintavételi helyen van egészségügyi személy, csak nincs mindenhol 3, amit a protokoll előírna” – fogalmazott.

A hadsereg már megkezdte az egészségügyi segédeszközök széthordását, holnap reggelig az elöljáró szavai szerint mindenhol ott lesz.

(SzT)