BALESET: Három ezrelékkel a volán mögött az árok is úttest!

Tulajdonképpen szerencsésnek mondható az az 50 éves ürge, akivel csak egy árok jött szembe, miközben mattrészegen vezetett.

BALESET: Három ezrelékkel a volán mögött az árok is úttest!
Fotó: TASR

A privigyei járásból származó sofőr a trencséni járásbeli Bobot község irányából haladt Motešice felé, amikor a képen látható eredménye lett egy manőverének.

Erősen balra húzott a tag, először csak a szemközti sávba hajtott át, majd azon túl, le az árokba.

Pavol Kudlička rendőrszóvivő közölte, hogy a sofőrt a helyszínen megszondázták, és a műszer 1,55 mg/l-t mutatott ki, ami 3,23 ezrelék alkoholszintnek felel meg. A férfit azóta meg is gyanúsították ittas befolyásoltság alatti veszélyeztetéssel, amiért egy évig terjedő börtön is járhat.

(TASR)