Nemes ügyért vagy kampánycélért?

Érsek Árpád | 2015. szeptember 23. - 11:20

A magyar iskolák megmaradásáért küzdő petíciós bizottság szeptember 25-ére tüntetést szervez Komáromban. Mielőtt azonban kifejteném erről a gondolataimat, hadd szögezzem le: gyermekeim magyar tannyelvű iskolába jártak, jómagam is vallom Comenius tanait, melyek szerint az anyanyelvi oktatás a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy boldoguljunk az életben. Engem is felháborított az oktatási tárcának az a valóban minden szakmaiságot nélkülöző, nemzeti közösségünk iránt érzéketlen döntése, amely alapján az életbe léptetett kerettantervben az alsó tagozatos iskoláinkban csökkentették az anyanyelvi órák számát. Ebbe nem nyugodhatunk bele, miként kisiskoláink megszűnésébe sem. A kérdések kérdése szerintem mindenképpen az, hogy milyen hatékony eszközök állnak a rendelkezésünkre. Az egyik kétségtelenül a petíciós kezdeményezés, valamint a tüntetés, mindkettőre alkotmányos jogunk van. Őszinte elismerésem a kezdeményezőknek és mindannak a 26 452 polgárnak, aki aláírta a petíciós íveket, és ezzel is igazolta, hogy szívügyének tartja magyar tannyelvű iskoláink megmaradását. Azt viszont alaposan meg kellene gondolnunk, hogy miként sáfárkodunk ezzel a számottevő morális tőkével. Tény, hogy Juraj Draxler miniszter nem volt hajlandó figyelembe venni a szülők és a pedagógusok tiltakozását. Főleg azzal az ürüggyel, hogy a kerettantervek ügyét a tárca már idén februárban lezárta, a petíciós kezdeményezés pedig csak májusban indult. Korábban tudtommal a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége sem volt e téren különösen aktív. Igaz, a kerettanterv módosítását javasolták a Pedagógiai Intézetnek, de arról nem közöltek szinte semmit, hogy sürgették-e indítványaik elfogadását, vagy legalább érdeklődtek-e arról, vajon mi lesz a beadványukkal. Arról sem hallottam, vagy olvastam, hogy ez a szakmai szervezet milyen lépéseket tett minél több kisiskolánk megmentése érdekében. Az öt hónapja elfogadott, módosított oktatásügyi törvény valóban rossz, de azért néhány fontos döntésre mégis lehetőséget kínál. Például ha nem marad meg valamelyik településen a növendékek alacsony száma miatt a kisiskola, akkor még kihelyezett alsó tagozatos osztály ott működhet tovább. Ahol a kevés tanuló, vagy gyér érdeklődés miatt erre sincs lehetőség, ott már egyeztetni kellene a központi iskola kijelöléséről, méghozzá a fenntartók, vagyis az önkormányzatok, valamint a szülők bevonásával, hogy az iskolabuszok megszervezésére legyen idő. Valljuk be legalább önmagunknak: e téren bizony vajmi kevés érdemleges cselekedet történt. Jövőre már áprilisban lesznek a beíratások, tehát az érintett szülőknek legkésőbb márciusban, de inkább ennél is korábban tudniuk kell: hol nyílnak szeptemberben magyar tannyelvű iskolák. Méghozzá valóban színvonalas anyanyelvi intézmények, mert ez a lényeg. Pótcselekvésekkel, melldöngetéssel aligha lehet a tétovázást, a késedelmes lépéseket, netán a semmittevést palástolni. Ráadásul a miniszter nyilvánvalóvá tette: politikai nyomásnak nem enged, szakmai vitára, egyeztetésre viszont bármikor hajlandó. Mindezek után teszem fel a kérdést: a tervezett demonstrációval mennyiben, mennyivel segítjük céljaink elérését? A bejelentett szónokok között két pártelnök, néhány további politikus szerepel. Öten az MKP jelöltjei. Vajon miért nem okulunk a szlovák civil szervezetektől, petíciós bizottságoktól, amelyek a tiltakozásaik során nem engedik a szónoki emelvényre az aktív politikusokat, nem engedik pártcélokra kihasználni a megmozdulásukat. A pártok feladata nem a szónoklat, hanem a megalapozott szakmai törekvések felvállalása. Tettekkel, kitartó tárgyalásokkal. Ha valóban a magyar tannyelvű iskoláink megmaradása, szakmai fejlődése a célunk, akkor bizony fel kell tennünk kérdést: vajon a péntekre bejelentett tüntetés ezt a nemes ügyet szolgálja vagy pedig alig álcázott kampánygyűlést tartanak? Erre ki-ki meggyőződése és lelkiismerete szerint adja meg legalább önmagának az őszinte választ.