Conor McGregor januárban ismét ketrecbe lép

2020. november 20. - 09:53 | Sport

Meggondolta magát Conor McGregor, a kevert harcművészet egyik legnagyobb sztárja és harmadik alkalommal is visszatér.

Conor McGregor januárban ismét ketrecbe lép
Fotó: AP

Az ír sportoló júniusban harmadszor vonult vissza, akkor állítása szerint azért, mert a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor arra a mérkőzésre, amelyre vágyott.

McGregor döntése ezúttal sem volt hosszú életű, csütörtökön ugyanis Dana White, a sportág első számú szervezetének, a UFC-nek az első embere bejelentette, hogy a sportág legnagyobb sztárja január 23-án összecsap Dustin Poirierrel, akit 2014 szeptemberében egyszer már legyőzött. Az UFC 257. gálájának - melynek ez lesz az egyik csúcsmeccse - a helyszíne egyelőre még nem ismert, White szerint Las Vegasban vagy az Abu-Dzabiban kerül rá sor.

Conor McGregor először 2016-ban vonult vissza, de később visszatért, 2017 nyarán pedig ökölvívóként is kipróbálta magát: a legendás Floyd Mayweathertől technikai KO-val kapott ki. Tavaly márciusban ismét közölte, hogy felhagy az élsporttal, majd idén januárban mindössze 40 másodperc alatt legyőzte Las Vegasban az amerikai Donald Cerronét, ezzel 22/4-re javította győzelmi mérlegét az MMA-ban.

MTI

Címkék: MMA, Conor McGregor