Csökkent a rák okozta halálozások aránya az Európai Unióban

2019. március 19. - 15:12 | Tech

Csökkent a rák okozta halálos esetek aránya az Európai Unióban az elmúlt 5 évben, bár az elhalálozások száma idén várhatóan 1,4 millióra emelkedik a népesség növekedése miatt - közölték kedden kutatók.

A férfiak esetében a rák okozta haláleset kockázata hat százalékkal esett vissza: 2014-ben 100 ezer férfira 139 ilyen haláleset jutott, míg idén 131 - olvasható az Annals of Oncology című orvosi lapban megjelent tanulmányban. A nőknél 3,6 százalékkal csökkent az arány, 86-ról 83-ra esett a 100 ezer főre jutó ilyen halálesetek száma.

A halálesetek teljes száma ugyanakkor 2019-ben várhatóan 1,4 millió lesz - 787 ezer férfi és 621 900 nő -, ami csaknem 5 százalékos növekedés a 2014-es 1,35 millióhoz képest.

A tanulmány szerint a nők körében idén több halálos áldozata lesz a tüdőráknak, mint a mellráknak. Előbbi várhatóan 96 800 főt, utóbbi 92 800 főt érint. A rákbetegség leghalálosabb formája ebben az évben is a tüdőrák lesz.

A mellrák esetében jelentős javulás tapasztalható 2014 óta az unió legnagyobb országaiban. Nagy-Britanniában 13, Franciaországban 10, Németországban 9, Olaszországban 7, Spanyolországban pedig 5 százalékkal esett vissza a halálos esetek aránya.

Lengyelországban ugyanakkor két százalékkal növekedett az arány a Milánói Egyetem kutatója, Carlo La Vecchia és a Lausanne-i Egyetemen dolgozó Fabio Levi tanulmánya szerint.

"Az egyértelmű, hogy a jó hír ellenére, miszerint a halálozás aránya a legtöbb ráktípus esetében csökkent, a rossz hír az, hogy a népesség növekedése és öregedése miatt növekszik azok száma, akik valamilyen rák következtében meghalnak"

- mondta Fabrice André, a párizsi Gustave Roussy Intézet munkatársa, az Annals of Oncology szerkesztője.

"Ez hatalmas terhet jelent a társadalomra"

- tette hozzá, hangsúlyozva, hogy több, a rákot megelőző intézkedésre van szükség, elsősorban a dohányzó és túlsúlyos emberek számának visszaszorításával.

(MTI)