Egy faluban előbb zárt a tesztelőpont, mert olyan alacsony volt az érdeklődés

2020. november 23. - 07:58 | Régió

A breznói járásbeli Jasenie községben az előző két körben 700 felett volt a résztvevők száma, ehhez képest a harmadik fordulóban minimális volt az érdeklődés.

Egy faluban előbb zárt a tesztelőpont, mert olyan alacsony volt az érdeklődés
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Erről a falu polgármestere, Marek Kordík tájékoztatta a TASR hírügynökséget. Elárulta, hogy utcák szerint előre elkészítettek egy részvételi beosztást, a két hétvégi napon viszont csupán 280-an jöttek el, köztük falun kívüliek is. "A falubeliek részéről minimálius volt az érdeklődés" - vallotta be a polgármester. Emiatt pedig már a hivatalos időpont előtt bezárták a tesztelőpontot.

Kordík azt is megjegyezte, hogy ha még egy tesztelési körre kerül sor, azt már nem tudja, hogyan finanszírozzák a falu költségvetéséből, ugyanis szavai szerint a településeknek erre a célra fordítandó állami forrásai hosszú ideje csak "úton vannak".

(TASR)