Egy romboló igyekszik erősíteni a brit pozíciót Iránnal szemben

2019. július 20. - 17:02 | Külföld

Penny Mordaunt brit védelmi miniszter szombati nyilatkozata szerint Omán területi vizein haladt a Stena Impero nevű brit tartályhajó, amikor az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta. Jeremy Hunt külügyminiszter szombaton telefonon beszélt iráni hivatali partnerével, mélységes csalódottságának hangot adva a történtek miatt. Penny Mordaunt a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a brit kormány ellenséges cselekedetnek tekinti a hajó lefoglalását.

Egy romboló igyekszik erősíteni a brit pozíciót Iránnal szemben
Fotó: TASR/AP

A miniszter cáfolta azt a szombati iráni bejelentést, amely szerint a Stena Impero összeütközött volna egy iráni halászhajóval, majd a halászhajó vészjelzéseit figyelmen kívül hagyva folytatta útját, és ezért kellett feltartóztatni. Mordaunt szerint ez az iráni állítás nem felel meg a valóságnak. A brit védelmi miniszter cáfolta azokat az értesüléseket is, amelyek szerint a brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose alig tízpercnyire volt a helyszíntől, amikor az irániak elfoglalták a brit tartályhajót. A Montrose valójában egyórányira járt az incidens helyszínétől, és ezért nem tudott akcióba lépni a Stena Impero védelmében - mondta.

A Montrose a múlt héten sikerrel megakadályozta egy másik brit tartályhajó, a British Heritage elfoglalását. Ezt a hajót is az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak. A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, "kritikus" szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését, szombaton pedig arra intette a brit kereskedelmi hajókat, hogy egyelőre maradjanak távol a Hormuzi-szorostól.

A térség felé tart egy újabb brit hadihajó, a Duncan nevű romboló, hogy erősítse a brit védelmi kapacitást a stratégiai fontosságú hajózási útvonalon. Szombaton a brit külügyminisztériumba kérették Irán londoni nagykövetségének ügyvivőjét, hogy adjon magyarázatot a Stena Impero elfoglalására. Ezzel egy időben ismét összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA), amely péntek éjjel kétszer is ülésezett.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szombat délután telefonon beszélt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel. Twitter-bejegyzésében Hunt közölte: a telefonbeszélgetésben kifejezésre juttatta "rendkívüli csalódottságát", mivel Zaríf egy hete még arról biztosította őt, hogy Irán a térségi feszültség enyhítésében érdekelt, ám most ezzel éppen ellentétes magatartást tanúsít. Hunt szerint a megoldás érdekében nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Hozzátette: a brit kereskedelmi hajózást meg kell védeni és "meg is védjük".

MTI