Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Nem tudott nyerni a Žilina Nagyszombatban, eldőlt a harmadik hely sorsa

Szombaton ugyan már eldőlt a bajnoki cím sorsa, de a rájátszás 9. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésének is volt tétje.

Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Nem tudott nyerni a Žilina Nagyszombatban, eldőlt a harmadik hely sorsa
Fotó: TASR

A harmadik helyezett Spartak Trnava a negyedik Žilinát fogadta, amely pontszámban ugyan még odaérhetett a dobogó legalsó fokára, ehhez viszont vasárnap mindenképp győznie kellett volna Nagyszombatban.

Aktívan kezdtek a vendégek, de az első félidő kevés komoly helyzetet hozott. A zsolnaiak részéről Bichakhchyan kétszer is a kapu mellé lőtt, míg a hazaiaknál Iglesias lövését fogta Takáč. Az első negyvenöt perc végéhez közeledett a mérkőzés, amikor a nagyszombatiak megszerezték a vezetést: Koštrna beadását követően Bamidele Isa fejelt a kapuba.

A második félidő vége felé sikerült egyenlíteniük a vendégeknek: Jambor került a földre a hazai tizenhatoson belül, de Kružliak játékvezető továbbot intett. Nem sokkal később viszont a spori fülére szóltak a videoszobából, ezért lefutott a pálya szélére, hogy visszanézze az esetet. A játékvezető szabálytalanságot látott, így büntetőt ítélt a Žilina javára, amit Kurminowski magabiztosan értékesített. A vendégeknek nem volt elég a döntetlen, mentek előre a győzelemért, de hiába az ötperces hosszabbítás, nem sikerült betalálniuk. Sőt a végén még majdnem ők kaptak egyet, de Savvidis próbálkozásánál Anang a gólvonal előtt mentett.

A pontosztozkodással biztossá vált, hogy a Spartak a harmadik, a Žilina pedig a negyedik helyen zárja a bajnokságot. A nagyszombatiak így indulhatnak az európai kupaporondon, míg a zsolnaiak vagy a Slovnaft Cup megnyerésével, vagy a Fortuna Liga play off-köréből kvalifikálva biztosíthatják helyüket a Konferencia Liga selejtezőjében.

A DAC bajnokijáról, valamint a többi szombati mérkőzésről ITT írtunk bővebben.


Eredmények:

Felsőház:

FC ViOn Zlaté Moravce – ŠK Slovan Bratislava 0:4 (0:2)

Gólszerzők: 26., 42. Strelec, 74., 75. Henty

AS Trenčín – FC DAC 1904 1:1 (0:0)

Gólszerzők: 90. Corryn – 57. Beskorovainyi

FC Spartak Trnava – MŠK Žilina 1:1 (1:0)

Gólszerzők: 44. Bamidele Isa – 77. Kurminowski (11-esből)


Alsóház:

FK Senica – FK Pohronie 0:0

MFK Ružomberok – FC Nitra 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 79. Zsigmund, 90+2. Regáli

MFK Zemplín Michalovce – ŠKF Sereď 2:2 (1:1)

Gólszerzők: 45+1. Vaško, 76. Oshima – 6. Jureškin, 70. Lačný


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Ramirez (DAC) – 16 gól
Kurminowski (Žilina) – 15 gól
Ratao (Slovan) – 14 gól
Balaj (ViOn) – 14 gól
Kalmár (DAC) – 13 gól
Čataković (Trenčín) – 12 gól
Regáli (Ružomberok) – 11 gól
Divković (DAC) – 11 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Holman (Slovan) – 9 gól
Strelec (Slovan) – 9 gól
Bamidele Isa (Spartak) – 9 gól

(tt)