FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS: Két súlyos sérült a 63-ason!

A komáromi járásbeli Bogyán történt súlyos közúti baleset vasárnap késő este.

FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS: Két súlyos sérült a 63-ason!
Helyszíni felvétel

Este tizenegykor riasztották a nagymegyeri tűzoltókat a helyszínre. A településen keresztülvezető 63-as főúton történt súlyos baleset. Két személyautó, egy Škoda Octavia és egy Seat Ibiza frontálisan karambolozott. Božena Bruchterová rendőrszóvivő közlése szerint a baleset egy jobbos kanyarban történt, ahol az Octavia átsodródott a menetiránnyal ellentétes sávba.

"Amikor a tűzoltók a helyszínre értek, már senki nem tartózkodott a járművekben, ketten viszont súlyosan megsérültek, akiket elsősegélyben részesítettek a mentők kiérkezéséig" - árulta el érdeklődésünkre Hodosi Tibor, a nagymegyeri tűzoltóság parancsnoka.

A sérültek egy 30, illetve egy 57 éves férfi, akiket a helyszíni ellátásukat követően kórházba szállítottak. 

A tűzoltók ezt követően lekapcsolták a járművek akkumulátorait, és biztosították azokat, nehogy tűz keletkezzen.

A rendőrszóvivó elárulta, a Seat sofőrje a szondás vizsgálat szerint nem fogyasztott alkoholt, a másik sofőrtől pedig ennek kapcsán a kórházban vesznek vért.

A járműveken keletkezett kár az előzetes becslés szerint 5500 euró.

(parameter)