Kiosztotta az őt igazoltató rendőrt és katonát, majd hősként állította be magát az interneten – csakhogy az egész picit másként történt

2021. április 13. - 11:46 | Régió

Tiszta vizet öntött a pohárba a rendőrség egy, a közösségi hálón terjedő álhírrel kapcsolatban.

A bejegyzést egy Maťø Harčár nevű felhasználó osztotta meg a Facebookon, amely már több mint 7500 lájkot és 6200 megosztást ért el. A történet szerzője egy Pozsonyban történt közúti ellenőrzés pillanatait írta le, amely során nem működött együtt az őt igazoltató rendőrrel, kioktatta a jelenlévő katonát, lényegében mindenkit jól kiosztott, megtagadta a negatív teszt felmutatását, és ahelyett, hogy megbüntették volna őt, a „megrémült” rend őrei szép napot kívántak neki és elengedték.

Az illető tehát valóságos hőssé vált a közösségén belül, amiért megtagadta egy papírlap felmutatását. Szép kis történet – csakhogy nem minden része valóságos.

A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szerint valóban igazoltatták az illetőt, akinek kifogása volt a negatív teszt felmutatásával. Amikor a sofőr ezt megtagadta, a rendőr az iratokkal az autójába ment, hogy feljegyezze az illető adatait a nyomtatványon, amit aztán továbbítottak volna az illetékes hatóságnak. A rendőrség szerint emberünk ekkor valószínűleg megijedhetett, ugyanis azonnal elkezdett integetni a jelenlévő katonának, akinek aztán megmutatta a tesztjét, valamint elárulta utazásának célját is. A sofőr ezt követően folytathatta útját.

A rendőrség tehát figyelmezteti az embereket: nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasnak.


-para-