Legalább 21 koronavírus-fertőzöttet találtak egy újabb gyárban, további kétszáz ember karanténban

2020. augusztus 6. - 11:26 | Régió

Egy újabb szlovákiai üzemben alakult ki járványgóc.

Legalább 21 koronavírus-fertőzöttet találtak egy újabb gyárban, további kétszáz ember karanténban
Fotó: TASR - illusztráció

Több mint kétszáz ember került karanténba, miután 21 koronavírus-fertőzöttet találtak egy trencséni gyárban – írja a Tvnoviny.sk.

A lap úgy tudja, a Leoni kábelgyárban megközelítőleg ezer alkalmazott dolgozik, a vállalat pedig a saját költségére végeztette el a koronavírusteszteket.

A trencséni regionális közegészségügyi hivatal (RÚVZ) elrendelte a gyár belső tereinek és külterületének, továbbá az alkalmazottakat szállító autóbuszok és a munkásszállók fertőtlenítését, utóbbit azért, mert az igazolt fertőzöttek között külföldi vendégmunkások is vannak.

A trencséni RÚVZ körzetében eddig négy vállalat alkalmazottait helyezték karantén alá. Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivőjének elmondása szerint továbbra sem beszélhetünk a COVID-19 közösségi terjedéséről, a vírus terjedése lokális, körülhatárolható. A járványellenes intézkedésekről a RÚVZ egyeztet az érintett önkormányzatokkal, vállalatokkal és intézményekkel.

A privigyei (Prievidza) RÚVZ körzetében is nőtt a fertőzöttek száma. Itt egy családi gócpont alakult ki, az újonnan igazolt fertőzöttek többsége szoros kapcsolatban áll egy bizonyos COVID-19-pozitív személlyel.

A trencséni már a negyedik cég a környéken, amelyben fertőzötteket találtak. A héten közöltük, hogy egy fémmegmunkálással foglalkozó, több száz személyt alkalmazó bánovcei céget be kellett zárni, ott ugyanis járványgóc alakult ki. A Kovyt 12 alkalmazottjánál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Ezt követően egy Stará Turá-i vállalat hat alkalmazottjánál, valamint egy potvoricei cég öt munkásánál igazolták a fertőzést.


(tvnoviny.sk/TASR)

Címkék: koronavírus