Matovič üzeni koalíciós partnereinek: nézzék meg mit eredményezett tíz évvel ezelőtt a Radičová-kormány bukása

2021. március 2. - 17:13 | Belföld

A miniszterelnök szerint nem történt semmi különleges a Szputnyik V megvásárlása során, és nem érti, hogy a Za ľudí miért tiltakozik, mikor ők is ezt akarták két héttel ezelőtt. Ján Kuciak és jegyese pedig azért halt meg Matovič szerint, mert Sulík 2011-ben megbuktatta Iveta Radičová kormányát.

Matovič üzeni koalíciós partnereinek: nézzék meg mit eredményezett tíz évvel ezelőtt a Radičová-kormány bukása
Fotó: TASR

Igor Matovič szerint teljesen normális, hogy a repülőtéren várta hétfőn este a Szputnyik V vakcina első szállítmányát.

„Ezt én intéztem el, ha mást is elintézek azt is én fogom fogadni – jelentette ki Matovič. – Ha Észak-Korea gyártaná, akkor Észak-Koreától vásárolnánk.”

Úgy véli, hogy a repülőtéren tartott sajtótájékoztatójának csak tájékoztató jellege volt, az emberekhez akarta eljuttatni a hírt, hogy újabb vakcina érkezett.

Ivan Korčok külügyminiszter szerint éppen ezzel a fogadással változtatta Matovič külpolitikai aktussá az orosz vakcina megvásárlását. Az SaS által jelölt miniszter ezért kért találkozót a három legfőbb közjogi méltóságtól, és fegyvernek nevezte a Szputnyikot az oroszok által indított hibrid háborúban.

Matovič: ketten is kérték az orosz kapcsolatot

Szerinte a titkolózás is indokolt volt a szerződés aláírása és a behozatal kapcsán, mivel minden ország így csinálja, hogy mások ne előzzék meg.

„Már két másik kormányfő jelentkezett nálam, kérdezték, hogy hogyan sikerült”

– mondta kedden Matovič, de azt nem árulta el, hogy melyik ország szeretne még Szputnyikot vásárolni.

A kormányfő nem érti a Za ľudí egyes politikusainak tiltakozását, amikor ők pontosan ezt akarták néhány hete, amikor elutasították azt a kormányhatározatot, amely rendelkezett volna az orosz vakcina megvásárlásáról és engedélyezéséről. „A Za ľudí az ellen tiltakozott, hogy a kormány szerezze be a kormány a vakcinát, és kijelentették, hogy a beszerzés és a vakcina engedélyezése is az egészségügyi miniszter hatásköre” – mondta Matovič.

Szerinte Tomás Valásek, a Za ludí parlamenti képviselője, az európai ügyi bizottság elnöke csak az alkalomra várt, hogy ki tudjon lépni a kormánykoalícióból és pártjából.

„Ha liberális demokrácia vagyunk, akkor ne tiltsuk a Szputnyikot”

Matovič egy januári felmérésre hivatkozva állítja, van 300 ezer olyan ember az országban, akik csak a Szputnyikkal oltatnák be magukat, és további százezrek, akik elfogadják a Szputnyikot is.

„Nem értem önöket, akik elutasítják a Szputnyikot, hogy miért nem örülnek annak, hogy lesznek olyanok, akik beoltatják magukat a Szputnyikkal” – mondta Matovič arra hivatkozva, hogy így a többi vakcinára kevesebb jelentkező lesz.

– Ha liberális demokrácia vagyunk, akkor ne akarjuk megtiltani senkinek, hogy beoltassa magát a Szputnyikkal.”

Már Kuciak haláláért is Sulík felelős

Továbbra is Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert hibáztatja a jelenlegi járványhelyzetért, mert novemberben nem vett elég gyorsan elég sok antigén tesztet. A koalíciós helyzettől nem tart, szerinte partnerei nem fogják megismételni azt a hibát, amit 2011-ben, a Radičová-kormány megbuktatásával elkövettek.

„Meghalt egy újságíró és a jegyese, mert valaki úgy gondolta, hogy az euro-mentőöv elutasítása fontosabb, habár két nappal a kormány bukása után már el is fogadták a mentőövet” – jelentette ki Matovič.

2011-ben Richard Sulík és pártja, az SaS azért buktatta meg a kormányt, mert nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy az unió mentőövet dobjon például Görögországnak is, amelyet rendkívül súlyosan érintett a 2008-as válság.

- lpj -