„Nem firtatom a késedelem okát, csak legyenek már itt, mert az időseink várják az oltást” – szociális otthonoknál érdeklődtünk, vajon lakóik megkapták-e már a vakcinát

2021. március 2. - 19:35 | Régió

A koronavírus-járvány által legveszélyeztetettebbek az idősek, így ők mindenképpen előnyt élveznek az oltás terén. Az elsők között fogják megkapni a vakcinát, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudjuk idős szeretteinket. Az ország vezetői legalábbis már a kezdetektől ezt hangoztatták. Ennek ellenére még mindig számtalan idősotthon vár arra, hogy lakói megkaphassák a vakcinát. Három környékbeli otthonnál érdeklődtünk, vajon hozzájuk eljutott-e már az oltás.

„Nem firtatom a késedelem okát, csak legyenek már itt, mert az időseink várják az oltást” – szociális otthonoknál érdeklődtünk, vajon lakóik megkapták-e már a vakcinát
Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele

A dunaszerdahelyi idősek otthonának jelenleg 145 lakója van. Ahogyan az összes többi hasonló intézményben, itt is hosszú hónapok óta tart a látogatási tilalom. Nem csoda, hogy a lakók már vágynak rá, hogy visszakapják megszokott hétköznapjaikat.

A Dunaszerdahelyi járáson belül ők voltak az elsők, akik megkaphatták a vírus elleni oltást.

„Február 19-én kapták meg lakóink a vakcina első adagját. Ez azt jelenti, hogy március 19-én kellene megkapniuk a második adagot. Eddig már közel 120-an vannak túl az első oltáson.

Csupán néhányan nem szerettek volna élni ezzel a lehetőséggel, illetve vannak páran, akiknek az orvos nem hagyta jóvá. Azoknak, akik átmeneti betegség miatt februárban nem kaphatták meg a vakcinát, azoknak természetesen még lesz alkalmuk ezt bepótolni” – mondta a Paraméternek Pongrácz Kálmán, az intézmény igazgatója, aki továbbá hozzátette, tudomása szerint az alkalmazottak közül az első vakcinát már mindenki megkapta. Tíz alatti azok száma, akik az alkalmazottaik közül nem szeretnék beoltatni magukat.

„A beoltottak közül szerencsére senki nem tapasztalt problémát”

– fűzte hozzá az igazgató.

Az ekecsi szociális otthon vezetőjénél is érdeklődtünk. Veres Tibor igazgatótól megtudtuk, összesen 53 lakójuk és 56 alkalmazottjuk van. Utóbbi közül 22-en már megkapták a vakcina első adagját. „Központilag nincs mód az oltás igénylésére, csak individuálisan kérhetik az alkalmazottak. Ezzel az a gond, hogy nincs szabad hely, hiába akarnak a többiek is időpontot kérni” – kezdte, majd hozzátette, a lakóikat már bejelentették, és az ígéret szerint, mivel több mint 20 személyt kellene beoltani, a szakemberek személyesen mennek majd el az intézménybe, hogy beoltsák az ott lakó időseket.

„Ahogy kell, online regisztráltunk. Arról azonban semmilyen információt nem kaptunk, hogy mégis mikor kerülünk sorra”

– nyilatkozta Veres Tibor.

Juhos Ferenc, a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Centrum igazgatója szintén csalódottan közölte, hogy lakóik még nem részesültek az oltásban. „Amint lehetőség nyílt rá, azonnal jeleztük, hogy igényt tartunk a lakóink beoltására. Akkor, ha jól emlékszem, a 34. helyre soroltak bennünket. Ennek viszont már jó ideje, ezért próbáltam elérni az illetékeseket, hogy információhoz jussak. Sajnos azonban ez nem ment könnyen, ugyanis vagy fel sem vették a telefont, vagy nem mondtak semmi érdemlegeset.

Nagy nehezen aztán sikerült elérnem az egészségügyi minisztériumot, ahol azt mondták, valószínűleg két hét múlva kerülünk sorra. Megmondom őszintén, ezt már nem veszem készpénznek. Akkor hiszem csak el, ha már itt lesznek az oltóanyagok. Nem firtatom a késedelem okát, csak legyenek már itt, mert az időseink várják, hogy beoltsák őket”

– fejtette ki Juhos Ferenc, igazgató. A nádszegi szociális központ 160 lakója közül mindenki szeretné megkapni a vakcinát, az igényfelméréskor senki sem tiltakozott ellene.

A központ dolgozói közül az első vakcinát már mindenki megkapta, sőt, olyanok is vannak, akik mostanra a második fordulón is túl vannak.

(SzC)