Önként feladta magát a rendőrségen Szlovákia egyik legkeresettebb bűnözője, Szűcs Henrich! 

2020. január 25. - 10:25 | Régió

A rendőrség a Facebook-oldalán közölte, hogy elfogták a Kopasz (Plešatý) becenéven ismert Szűcs Henrichet, aki ellen európai elfogatóparancs volt érvényben.

Önként feladta magát a rendőrségen Szlovákia egyik legkeresettebb bűnözője, Szűcs Henrich! 
Forrás: eumostwanted.eu

Az 52 éves férfit a 12 legkeresettebb szlovákiai bűnözők egyikeként tartották számon. Bűnszervezetben (maffia) való részvétellel, zsarolással gyanúsítja a rendőrség, mely bűncselekményeket 2006 és 2012 között hajtott végre.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) 2017 májusában tartóztatta le a fővárosi Takáč-féle bűnszervezet 16 tagját. A Füle Tibor köré összpontosuló csoport tagjai a Takáč-féle maffia "déli" (magyar) szárnyához tartoztak, főként a Somorja-Dunaszerdahely-Galánta-Komárom vonalon tevékenykedtek. A bűnszervezetben Szűcs vezető szerepet töltött be, közvetlenül a főnök, Füle alá tartozott."Kopasz" Henrich állítólag még 2016 márciusában elrejtőzött - akkor tudta meg, hogy a bűnszervezet egyik tagja együttműködni kezdett a rendőrséggel. 2019 októberében pedig a Takáč-banda fejének tartott Ľubomr Kudličkára, valamint a bűnszervezet 18 másik tagjára csapott le a NAKA Nagyszombat és Pozsony megyében, Szűcs ekkor is megúszta.

A kocka tavaly decemberben fordult. A rendőrség humoros információs kampányt indított el karácsonyi képeslapok formájában, melyben a négy legkeresettebb szlovákiai bűnözőnek „üzent”. Az üzenet több ezer emberhez jutott el, s ennek köszönhetően a rendőrök információt szereztek Szűcs Henrichről is.

Kopasz a Zsolnai kerületben, Tvrdošín városában élt Kovács Ádám álnéven barátnőjével és egy építkezésen dolgozott. A NAKA és a rendőrség felderítő ismereteinek fényében Henrich választás előtt állt: vagy önként feladja magát, vagy a rendőrök fogják el. Ő inkább az előbbi lehetőséget választotta és önként jelentkezett a tvrdošíni körzeti rendőrőrsön, ahol letartóztatták.

-para