Rendszeresen egyeztetne a magyar kisebbség képviselőivel Čaputová

2019. március 23. - 14:54 | Belföld

Zuzana Čaputová elnökjelölt pénteken a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselőivel találkozott.

Rendszeresen egyeztetne a magyar kisebbség képviselőivel Čaputová
Fotó: Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

A Kerekasztalt Tokár Géza szóvivő, Tóth Tibor ügyvivő, valamint Öllös László politológus, a Fórum Intézet igazgatója képviselte, a találkozóra Zuzana Čaputová stábjának kezdeményezésére került sor. Az elnökjelölt bevezetőjében kifejtette,

szeretne mélyebb áttekintést szerezni arról, hogy a szakértők és civil szervezetek véleménye szerint milyen problémákkal és akadályokkal szembesül Szlovákiában a magyar közösség.

A megbeszélésen elhangzott, hogy az államfőnek ugyan korlátozott hatáskörei vannak, de a magyar közösség tagjainak egyik legfontosabb elvárása, hogy az ország elnöke vegyen tudomást a közösség létezéséről.

Zuzana Čaputová jelezte, hogy megválasztása esetén szeretne egy olyan tanácsadót is a csapatában tudni, aki a kisebbségi ügyekkel foglalkozik, és kapocsként szolgálhat a kisebbségi vonzatú ügyek kezelése terén.

A megbeszélésen megemlítették a magyar oktatással kapcsolatos problémákat, az általános tájékozatlanságot a kisebbségekkel kapcsolatban, valamint a magyar közösség politikából és politizálásból való kiábrándultságát. A Kerekasztal képviselői pozitív gesztuskén értékelik, hogy lehetőség nyílt a találkozóra és az egyeztetésre, egyben remélik, hogy a párbeszéd a későbbiekben is folytatódik az államfő és szélesebb körben a szlovákiai magyar társadalom képviselői között.


(SzMK)