Šefčovič támadná Čaputovát, de nem jött be a számítása

2019. március 23. - 17:25 | Belföld

Maroš Šefčovič államfőjelölt szerint vetélytársa, Zuzana Čaputová szabályt sértett a jogászi gyakorlata során.

Šefčovič támadná Čaputovát, de nem jött be a számítása
Fotó: TASR

Šefčovič szerint Čaputová a jogtanácsosi (koncipiensi) gyakorlata közben már vállalkozó volt, ezzel pedig szabályt sértett.

„A szabályok egyértelműek: az ügyvéd köteles minden olyan tényt ismertetni az ügyvédi kamarával, amely az ügyvédi tevékenységének felfüggesztését vagy az ügyvédi jegyzékből való kihúzását vonhatja maga után. Nem találtam egyetlen olyan értelmezést sem, amely szerint a jogtanácsosi gyakorlat és a vállalkozói tevékenység összeegyeztethető lenne” – mondta Šefčovič.

Čaputová szerint azonban Šefčovič egész egyszerűen lejárató kampányt folytat ellene, és hangsúlyozza, az akkori tövényeknek megfelelően járt el a gyakorlata során, hiszen akkor még nem volt köteles bejelenteni a vállalkozói tevékenységet a kamaránál.

Šefčovič azzal is próbálkozott, hogy Čaputová a koncipiensi gyakorlatát egy Besztercebányán bejegyzett ügyvédi irodában végezte, annak ellenére, hogy állandó lakhelye Bazinban volt.

Čaputová erre azt felelte, hogy akkor, amikor a jogász-koncipiensi gyakorlatát végezte, ez megengedett volt, és egyúttal felszólította Šefčovičot, hogy ne támadja őt elavult törvényekre hivatkozva.

Amint arról korábban beszámoltunk, Čaputová és Šefčovič nincsenek azonos véleményen azzal kapcsolatban, hogy nyilvános vagy titkos legyen az alkotmánybíró-választás. Míg Čaputová szerint a nyilvános alkotmánybíró-választás a lehető legjobb megoldás, Šefčovič meg van győződve arról, hogy a választásnak titkosnak kell lennie.


(TASR/para)