Szlovákiából egy Jaguárt loptak el azok a magyarországi kocsitolvajok, akik külföldi autókra specializálódtak

A zalaegerszegi rendőrök igazoltattak egy férfit 2018. nyarán Zalaegerszegen, és ellenőrizték azt a nagy értékű Jaguár típusú személyautót is, amivel a férfi érkezett a helyszínre. Az egyenruhások megállapították, hogy a járművet Szlovákiából lopták el korábban, ezért a nyomozók szemlét tartottak, a járművet lefoglalták.

Szlovákiából egy Jaguárt loptak el azok a magyarországi kocsitolvajok, akik külföldi autókra specializálódtak
Forrás: police.hu

A férfit a rendőrök elfogták, majd az általa bérelt garázs átvizsgálása során nagyobb mennyiségű, ismeretlen eredetű gépkocsialkatrészt találtak, jellemzően Ford típusú járművekét. Széleskörű adatgyűjtést követően a nyomozók azonosították a férfi szintén zalaegerszegi társát is, aki a gyanú szerint részt vett a járművek eltulajdonításában.

A gépkocsialkatrészek alapján több járművet sikerült azonosítania a zalai nyomozóknak az eljárás során, majd a bizonyítékok alapján a külföldi hatóságok bűnügyi együttműködés keretében további tizennégy körözött jármű azonosításában segítették a magyar hatóságokat, melyeket egy kivételével külföldön tulajdonítottak el a gyanúsítottak. Egy gépkocsit Győrből loptak el, de azon is külföldi rendszám volt, négy gépkocsit próbálkozásuk ellenére nem sikerült elvinniük.

A férfiakat őrizetbe vették a rendőrök, egyikük részletes beismerő vallomást tett.

(police.hu)