Testvérgyilkosság Felsőpatonyban - Rács mögött a gyanúsított

2020. április 7. - 12:12 | Régió

A rendőrség emberölés ügyében indított büntetőeljárást azzal a felsőpatonyi esettel kapcsolatban, amiről hétfőn este adott hírt a Paraméter.

Mária Linkešová rendőrségi szóvivő kedden délelőtt megerősítette szerkesztőségünk hétfői értesülését, miszerint dulakodást követően életét vesztette egy férfi a dunaszerdahelyi járásbeli községben. A gyilkos fegyver kés volt.

"A rendőrséget hétfőn délután egy 64 éves férfihoz riasztották, akinek több mellkasi sérülése is volt. A férfi a támadást követően életét vesztette"

- tájékoztatta a Paramétert a rendőrszóvivő.

Amikor a rendőrök a helyszínre értek, a lakásban tartózkodott az áldozat egy évvel fiatalabb öccse is, akit rögtön őrizetbe vettek. A hivatalos közlemény szerint a rendőrök mindent megtesznek, hogy az eset mihamarabb az illetékes ügyész, valamint a bíróság elé kerüljön.

"Az elsődleges műveletek alapján az ügy emberölésként lett kvalifikálva. Az eset jogi kvalifikációja az összes művelet elvégzését követően még változhat"

- célzott a szóvivő arra, hogy az eljárás folyamán emberölésről akár gyilkossággá is átminősíthetik az ügyet.

(db)