Több mint népmulatság – avagy nagymegyeri napok István király jegyében

2018. augusztus 19. - 18:57 | Régió

Amikor ezeket a sorokat írom, vasárnap, estébe hajló késő délutáni órán, a Megyerock 2018 zenei fesztivál együtteseinek fellépésével lassan véget érnek az agusztus 16-tól, csütörtöktől tartó XXVIII. Nagymegyeri Szent István Napok, amelyekről tulajdonképpen már múlt időben, mintegy összefoglalásként is elmondhatjuk, a négy nap alatt számos műfajban valóban sokrétű programot kínáltak lakosnak, vendégnek, turistának.

Több mint népmulatság – avagy nagymegyeri napok István király jegyében
A szerző felvételei (A többi képért KATT a fotóra)

A közel húsz műsorcsomagot természetesen tovább bonthatnánk, például képzőművészeti kiállításokra, borászatok bemutatkozására, népi és rockzenekarok, népdal- és popénekesek, népi és moderntánc-csoportok fellépésére, kirakodóvásárra. Az sem mellékes körülmény, hogy valamennyi helyszínen – a művelődési központban, a zárdaiskola udvarán és az ott található ifjúsági központban, a termálfürdő sétányán – általában széles körű érdeklődés kísérte az eseményeket. Ismét csupán példaként említi a krónikás az Apostol együttes koncertjét, a fakanálforgató főzőversenyt, melyen tizennyolc csapat versengett egymással, a koszorúzási ünnepséget Szent István szobránál, ahol Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója mondott ünnepi beszédet, továbbá a szabadtéri ünnepi szentmisét, a kirakodóvásárt. Kiemelésre érdemes az is, hogy a szervezők nem feledkeztek meg a hazai előadókról sem, idősebb és fiatalabb énekesekről, szólistákról, csoportokról, zenei együttesekről.

Mindez igazolja, amit Mikóczy Dénes alpolgármester nyilatkozott nekünk a szervezők nevében, nem sokkal az idei Szent István-napok rajtja után: „Kellőképpen odafigyelünk arra, hogy megtöltsük ezt a rendezvényt történelmi, egyházi, kulturális tartalommal, szórakozási lehetőségekkel. Nem népmulatságról van szó csupán, amelyre egyébként nagyon nagy szükségük van az embereknek, azaz, hogy önfeledten szórakozhassanak, azért minőségi programokról is igyekszünk gondoskodni valamennyi korosztály számára. Röviden: többféle igényt igyekszünk színvonalasan kielégíteni. A másik fő törekvésünk, hogy a Szent István-napokon is teret kapjanak a hazai szereplők, az alapiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig. Kiemelném a Mezei Ernő zenekarával fellépő Nagy Attila nótaénekest, akinek izsapi gyökerei vannak, Gímesen lakik. A TNT-ben a nagymegyeri Domonkos Gábor játszik, ő nagymegyeri, ennek nem kevésbé örülünk.”

Természetesen ez a négy nap nem olcsó mulatság. Álljon itt végezetül a szervezők, rendezők, támogatók névsora: Nagymegyer önkormányzata, a csallóközi területi idegenforgalmi szervezet, a slovakia.travel portál, a művelődési központ, a Csemadok városi alapszervezete, a Termál Kft., a szlovák közlekedési és építésügyi minisztérium, a Pro Megere Polgári Társulás, a cserkészcsapat, valamint a magyar kormány, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet.

(bodnár gy.)