Új kísérletet végez vakcinájával a Pfizer és a BioNTech

2021. február 25. - 16:58 | Tech

Új kísérletet végez koronavírus elleni vakcinájával a Pfizer amerikai gyógyszergyár és a BioNTech német biotechnológiai vállalat, ennek keretében az tanulmányozzák, hogy egy harmadik adag oltás védelmet nyújt-e vírus mutálódott változataival szemben.

A két vállalat véleménye szerint a jelenlegi kétadagos védőoltás védelmet nyújt a B.1.351 néven ismert dél-afrikai változat, valamint a Nagy-Britanniában és máshol azonosított mutációk ellen is, de a kutatás lehetővé teszi, hogy felkészüljenek, ha további védelemre lesz szükség.

"A jelenlegi vírus mutációs rátája a vártnál magasabb"

- közölte egy interjúban Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos vezetője.

"Ésszerű lehetőség, hogy maradunk a régi összetevőknél. Ami a potenciális vakcinákat illeti, lehetséges, hogy csak néhány évente, nem pedig évente lesz szükség a vírustörzs változásához való alkalmazkodásra"

- mondta Dolsten.

A háromdózisú vakcina tanulmányozását célzó kísérlet első szakaszában 114 embernek, aki már megkapta fél-egy évvel korábban az oltást az eredeti biztonságossági teszt első szakaszában, egy harmadik, 30 mikrogrammos adagot adnak be.

A gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyása után az átalakított vakcinát is tesztelik, olyan embereken, akiket korábban már beoltottak, illetve olyanokon, akik még nem kaptak az oltásból - mondta Dolsten.

A kísérlet során nem tanulmányozzák olyan széles körben a vakcina hatásosságát, mint a tavalyi harmadik szakaszban. Ehelyett az antitest választ mérik, és azt tanulmányozzák, hogy a beoltottak vére képes-e semlegesíteni az új koronavírus-variánsokat, illetve azt, hogy biztonságos-e a harmadik adag beadása.

Az Egyesült Államokban januárban fedezték fel a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított mutációt, amely azóta 14 államban jelent meg az amerikai kormányzat adatai szerint. Több tanulmány szerint ez a mutáció jobban ellenáll a védőoltásnak, mint a többi változat.

Dolsten szerint az RNS-hírvivő alapú vakcinák - mint a Pfizer/BioNTech - erős immunválaszt váltanak ki. Az immunválasz azonban idővel csökkenhet.

A tudományos vezető szerint a harmadik adag vakcina hasonló vagy jobb immunválaszt vált ki, mint a második adag, és logikus lépés lehet a különböző mutánsok kivédéséhez.

"Úgy gondoljuk, hogy a vakcinánk erőteljesen aktív minden változat ellen"

- mondta Dolsten, hozzátéve, hogy a két cég "a tudomány által szolgáltatott adatok segítségével minden eshetőségre fel akar készülni".

Dolsten közölte, hogy az új teszt túlnyomórészt az Egyesült Államokban végzik majd

A Moderna amerikai biotechnológiai cég szerdán közölte, hogy az amerikai kormányzatnak dolgozó tudósokkal közösen kísérleti vakcinát dolgoznak ki a koronavírus Dél-Afrikában azonosított mutálódott változata ellen.

(MTI)

Címkék: Pfizer/BioNTech