Vöröskereszt: csaknem 22 ezer ember tűnt el Nigériában

2019. szeptember 12. - 21:00 | Külföld

Csaknem 22 ezer ember tűnt el a Boko Haram nigériai dzsihadista szervezet harcának első évtizede alatt Nigéria északkeleti részén, ez a legnagyobb szám, amelyet az eltűntekről az egész világon a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) csütörtöki jelentése szerint feljegyzett.

Vöröskereszt: csaknem 22 ezer ember tűnt el Nigériában
AP Photo

Az ICRC szerint az eltűntek esetében átlagosan tízből hat - mintegy 13 200 - ember kiskorú volt, amikor eltűnt. "Minden szülő legrosszabb rémálma az, ha nem tudja, hogy hol van a gyereke. Ez a tragikus valóság nigériai szülők ezrei számára, ami a folyamatos keresés kétségbeesésében tartja őket" - fogalmazott egy közleményben Peter Maurer, az ICRC elnöke azt követően, hogy ötnapos látogatást tett az afrikai országban.

Az eltűnéseknek több oka van: egyes családok szétszakadnak, amikor a támadások elől menekülnek, másokat elraboltak vagy fogságba vetettek, és hollétük továbbra sem ismeretes.

Az ország északkeleti, a Boko Haram erőszakhulláma által sújtott területén az ICRC is jelen van az eltűntek felkutatása és a családok újraegyesítése érdekében. A szervezetnek 2013 óta 367 esetet sikerült megoldania.

A Boko Haram 2009 óta küzd egy iszlám állam megteremtéséért, elsősorban az ország északi, többségében muszlimok lakta részén. Az elmúlt években több támadást hajtott végre Nigérián kívül Kamerunban, Csádban és Nigerben is.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek korábban hűséget fogadó nigériai terrorszervezettel vívott harcokban az ENSZ szerint az elmúlt tíz évben több mint 27 ezren vesztették életüket, és mintegy 2 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.

MTI