Zlaté Moravce-DAC – Hyballa: "Ez olyan volt, mint a vadnyugaton..."

A DAC fordítani tudott vesztes állásból a második félidőben, és hazahozta a három pontot a bajnoki nyitányról. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

Zlaté Moravce-DAC – Hyballa: "Ez olyan volt, mint a vadnyugaton..."

Karol Praženica (Zlaté Moravce): "A DAC megmutatta az erejét és azt a színvonalat, amit képvisel. Sajnos nekünk nem sikerült értékesítenünk azokat a helyzeteket, amelyeket kidolgoztunk. Igyekeztünk aktívan futballozni a meccs elejétől, a térfélcsere után viszont visszaesett a teljesítményünk. Az ellenfél ezzel szemben jobban játszott a második félidőben. Végül sikerült kétszer is betalálniuk, és győztek."

Peter Hyballa (DAC): "Az első félidő a mi szemszögünkből nagyon rossz volt, a hazaiak kitűnően letámadtak bennünket. A félidei eredmény megérdemelt volt, aztán viszont két változtatást is végrehajtottunk, és a foci olyan lett, mintha a vadnyugaton lennénk. A hazaiak eldönthették volna a mérkőzést, de nem sikerült újabb gólt lőniük, mi pedig kétszer is betaláltunk és fordítottunk, éppen ezért mi távozhattunk elégedetten a pályáról."

A meccs:
 
FC ViOn Zlaté Moravce – FC DAC 1904 1:2

(TASR/parameter)